TÉR-műhely sorozat a Mód-Szer-Tár-ban – 4. foglalkozás: 2025. április 10-én

Online előadás

Online műhelyfoglalkozásainkon egyrészt az eljárás szerinti aktuális feladatokhoz kívánunk hathatós támogatást nyújtani és módszertani ajánlásokat adni, másrészt megvitatjuk a résztvevők által felvetett kérdéseket és problémákat, valamint sort kerítünk a TÉR bevezetéséhez kapcsolódó jó gyakorlatok megosztására is.

A TÉR bevezetése során gyakran kerülnek felszínre megválaszolásra váró kérdések, vagy éppen megoldhatatlannak látszó feladatok, ugyanakkor vannak, akik segítő szándékkal szívesen osztják meg tapasztalataikat az ország számos szegletéből résztvevő pedagógus társaikkal. A tervezett öt műhelyfoglalkozáson mind az értékelőket, mind pedig az értékelt pedagógusokat hasznos információkkal, és a Mód-Szer-Tár-tól már megszokott gyakorlatias módszertani tartalmakkal kívánjuk megsegíteni.

Tervezett tartalmainkon túl minden műhelyfoglalkozás előtt várjuk a résztvevők előzetes kérdéseit és felvetéseiket, hogy minél felkészültebben tudjuk megsegíteni az intézmények teljesítményértékelési munkáját.

A TÉR- műhelyfoglalkozások 8:00-11:00 óráig csütörtöki napokra tervezett időpontjai és témái:

Időpont Tervezett téma / terület, mely részletes feldolgozásra kerül
2024.

október

10.

I. alkalom:

Amit a személyes teljesítménycélok teljesítésének folyamatos nyomon követéséről, ellenőrzéséről és értékelhetőségéről feltétlenül tudni kell!

Az alábbi kérdésekre keressük a válaszokat?

  • Szükség lehet-e a vezető által elfogadott és az oviKRÉTA felületre már feltöltött személyes teljesítménycélok újbóli értelmezésére?
  • Valójában minden esetben célmeghatározásra került sor?
  • Miért elengedhetetlenül fontos a célok elérését alátámasztó sikerkritériumok (értékelhető mérföldkövek, értékelési pontok) előzetes meghatározása?
  • Kit/kiket célszerű megbízni a személyes teljesítménycélok nyomon követésével, értékelésével?
  • Mikor adható a maximálisan elérhető 8 pont egy-egy személyes teljesítménycél értékelése során?
2024.

december

12.

II. alkalom:

A TÉR-hez kapcsolódó dokumentumellenőrzés/dokumentumelemzés és tevékenység-foglalkozáslátogatás hatékony módszerei és eszközei.

Adaptálható TÉR-csomagok a Mód-Szer-Tár-ból

2025.

február

13.

III. alkalom:

A folyamatos és kölcsönös szakmai kapcsolattartás változatos formái és azok hozadékai az értékelők, valamint az értékelők és értékeltek között.

Intézményi TÉR tapasztalatok, gyakorlatias módszertani tartalmak megosztása, aktuális kérdések, felvetések megvitatása, megválaszolása.

2025.

április

10.

IV. alkalom:

A teljesítményértékelés kritikus pontjai – avagy az értékelés objektivitása.

Az előzetes értékelési javaslat készítésének módja.

A hatékony értékelő beszélgetés ismérvei.

2025.

június

5.

V. alkalom:

Hogyan tovább? – A teljesítményszint megállapításától a teljesítményszintek szerinti besorolások elkészítéséig, az esetleges illetményeltérítésről való döntésig.

Akiknek ajánljuk: Fenntartótól függetlenül óvodaigazgatóknak, helyetteseiknek, szakmai munkaközösségek vezetőinek, és az értékeléssel érintett óvodapedagógusoknak.

A műhelyfoglalkozások résztvevőivel és megrendelőinkkel az alábbi tartalmakat osztjuk meg elektronikus formában:

  • a foglalkozás prezentációját
  • az aktuális témához kapcsolódó segédanyagokat Word formátumban, valamint 
  • az adott műhelyfoglalkozáson készült videófelvételt
  • A 2. műhelyfoglalkozás résztvevői, megrendelői extra AJÁNDÉKként adaptálható TÉR – Gyógypedagógus csomag 2024-2025 módszertani segédanyagot Word formátumban (az óvoda alkalmazásában dolgozó gyógypedagógus teljesítményértékeléséhez kapcsolódó ellenőrzést/értékelést támogatói segédanyagok)

További kedvezményes lehetőség a 2. műhelyfoglalkozás résztvevői, megrendelőinek: féláron (bruttó 7.620 ft) rendelhetik meg a TÉR–Óvodapedagógus csomag 2024-2025 módszertani segédanyagot.

Szakmai vezető: Lendvai Lászlóné Ani intézményfejlesztő

Helyszín: online, Google Meet alkalmazással

Részvételi díj: 6.000 Ft+Áfa/alkalom/intézmény, bruttó 7.620 Ft/alkalom/intézmény

  TÉR- műhely sorozat a Mód-Szer-Tár-ban - Jelentkezési lap (29,9 KiB, 102 hits)

  TÉR-műhely sorozat a Mód-Szer-Tár-ban – 4. foglalkozás: 2025. április 10-én - Jelentkezési lap (30,8 KiB, 29 hits)

  TÉR-műhely sorozat a Mód-Szer-Tár-ban - Megrendelő lap (27,2 KiB, 17 hits)

Amennyiben nem tud részt venni a műhelyfoglalkozásokon, a szakmai anyagok megvásárolhatók foglalkozásonként 6.000 Ft + Áfa, bruttó 7.620 Ft áron.

Az alábbi tartalmakat biztosítjuk elektronikus formában az adott műhelyfoglalkozást követően:

  • a foglalkozás prezentációját
  • az aktuális témához kapcsolódó segédanyagokat Word formátumban, valamint
  • az adott műhelyfoglalkozáson készült videófelvételt

A szakmai ajánlat margójára: Aki megpróbál tökéletes lenni, az nem tud megbirkózni a feladat komplexitásával. Időnként bőségesen elegendő jó munkát végezni. (Edward de Bono)