Mesterpedagógus, valamint annak megújítását célzó minősítésre készülők műhelyfoglalkozások szakmai anyagai

Megrendelhető

Hogy a 2023-2024. nevelési/tanév nyitányát ne a „pályázatíró szorongás” uralja, még a nyár derekán hathatós támogatást kívánunk nyújtani a Mesterpedagógus pályázat írásában első ízben, vagy már a megújításában érintettek számára.

Online műhelyeinkben a Mesterpedagógus pályázat, valamint annak megújításával kapcsolatos speciális jogszabályi és szakmai elvárások mentén – választ adva a résztvevő kollégák kérdéseire és felvetéseire is – több más mellett az alábbi tartalmakat és kérdéseket kívántuk körbejárni:

  • A Mesterpedagógus fokozatra és megújítására irányuló pályázati eljárás jogszabályi háttere.
  • Alapvető tartalmi különbözőségek az első és a megújítás során benyújtásra kerülő Mesterprogramok között.
  • A szakmai életút bemutatásának lehetséges vagy kötelező mellékletei miben különböznek a bemutatóportfólióba feltöltendő dokumentumoktól?
  • Hogyan történjen a 4D igazolása a kiválasztott dokumentumok alapján?
  • Melyek a legegyszerűbb módjai annak, hogy a minősítési folyamatban résztvevő értékelők a 4D mentén megismerjék a pályázó szakmai fejlődését, tevékenységei eredményeit és terveit?
  • Az első ízben, valamint a megújító pályázatnak minimum hány dokumentum melléklete kell, hogy legyen?
  • Milyen dokumentumok/produktumok állnak/állhatnak rendelkezésre, vagy szerezhetők be még a Mesterpályázat benyújtása előtt, amelyek – a kötelező dokumentumok között hitelesen támasztják alá a megvalósítást, vagy az eredményeket?
  • Milyen módszerrel javasolt az önellenőrzés a Mesterpályázat OH- felületre történő feltöltése előtt, mely egyben garanciája is lehet az előzetes szakértői vélemény szerinti megfelelőségnek?
  • Stb.

Akiknek ajánljuk: Mesterpedagógus minősítésre készülőknek vagy újra pályázó Mesterpedagógusoknak, akik 2023. november 25-ig töltik fel Mesterpályázatukat, de várjuk azokat a Pedagógus II. fokozatba besorolt kollégákat is, akiket foglalkoztat a Mesterpályázat írása, és a jövőre nézve pontos információk birtokába szeretnének jutni, megkönnyítve ezzel a tudatos felkészülésüket.

A mesterpedagógus pályázatukat megújítók számára az alábbi szakmai tartalmakat biztosítjuk:

  • A 2023. június 20-i műhelyfoglalkozásról készült videófelvételt
  • Az előadás prezentációját
  • Az Útmutatót a mesterpedagógus fokozatot megcélzó minősítési eljáráshoz, melyet kiemelésekkel láttunk el
  • Sablonokat a szakmai életúthoz
  • Sablonokat az általános és a résztervhez
  • Mintákat, sablonokat ajánlásokhoz (munkatársi, vezetői, fenntartói) és együttműködési megállapodásokhoz (intézmény-fenntartó, külső partner)

Először pályázók számára az alábbi szakmai tartalmakat biztosítjuk:

  • A 2023. augusztus 3-i műhelyfoglalkozásról készült videófelvételt
  • Az előadás prezentációját
  • Az Útmutatót a mesterpedagógus fokozatot megcélzó minősítési eljáráshoz, melyet kiemelésekkel láttunk el
  • Sablonokat a szakmai életúthoz
  • Sablonokat az általános és a résztervhez
  • Mintákat, sablonokat ajánlásokhoz (munkatársi, vezetői, fenntartói) és együttműködési megállapodásokhoz (intézmény-fenntartó, külső partner)

Előadó: Lendvai Lászlóné Ani tanfelügyelő-minősítő tréner, köznevelési szakértő, intézményfejlesztő

Szakmai vezető: Lendvai Lászlóné Ani intézményfejlesztő

Ára: 12.000 Ft +Áfa, bruttó 15.240 Ft/fő

  Mesterpedagógus, valamint annak megújítását célzó minősítésre készülők műhelyfoglalkozások szakmai anyagai - Megrendelési lap (54,0 KiB, 52 hits)