Ezúttal a Maglódi Napsugár Óvoda több éves gyakorlatának bemutatása kapcsán fókuszálunk a „más” – köztük az autista – gyermekekre, melynek során a résztvevők segítséget kaphatnak a mindennapi munkájukhoz.
Az ország számos óvodájában pedagógiai asszisztensek segítik a „más” (BTMN, SNI) gyermekek integrációját, azonban szép számmal vannak intézmények, ahol az „óvodapedagógus jobb keze”, a dajka a gyermekek és az óvodapedagógusok segítője. Számukra a leggyakoribb kihívások között szerepel a „más gyermekek” sikeres integrációjának szakszerű támogatása. Egyre gyakoribb, hogy az óvodákban igen magas számban jelennek meg azok a gyermekek, akik már korai fejlesztést követően iratkoztak be, vagy az első nevelési évben rajzolódik ki a sajátos nevelési igény. Az autizmus spektrum zavarral küzdő gyermekek ellátása nagy és felelősségteljes feladat. A résztvevők hiteles tartalmak bemutatása révén ismerkedhetnek meg az érintett dajkák speciális feladataival és teendőivel, a hétköznapokban megélt sikereikkel és nehézségeikkel.
A szakmai műhely vendége és előadója Vanczák Csilla Mesterpedagógus óvodaigazgató lesz. Előadása kapcsán bepillanthatunk a Maglódi Napsugár Óvoda gyakorlati megvalósításába, ahol autizmus spektrum zavarral élő gyermekek nevelése folyik.
Ajánljuk: óvodai dajkáknak, pedagógiai asszisztenseknek, óvodapedagógusoknak, és óvodaigazgatóknak.
Választható időpontok:
- 2025. március 14., péntek, délelőtt 8:00-10:30 óráig, illetve
- 2025. március 14, péntek, délután 14:00-16:30 óráig
Helyszín: Online, Google Meet alkalmazással. Az előadáson való részvételhez a linket, a műhelyfoglalkozás előtt 1 nappal küldjük meg.
Szakmai vezető: Lendvai Lászlóné Ani intézményfejlesztő
Részvételi díj: 6.000 Ft+áfa, bruttó 7.620 Ft/fő
Dajka-műhely a Mód-Szer-Tár-ban – „Más” gyermekek az óvodában - Jelentkezési lap (27,0 KiB, 27 hits)
A műhelyfoglalkozások résztvevői az alábbi tartalmat kapják meg elektronikus formában:
- Autizmus spektrum zavarral élő gyermekek nevelése többségi óvodában – Gyakorlati megvalósítás a Maglódi Napsugár Óvodában (prezentációt)
- A műhelyfoglalkozáson készült videófelvételt
A szakmai ajánlat margójára: „Az, hogy egy autizmussal élő ember boldogul-e a társadalmunkban, sokkal inkább a társadalmunktól függ, mint tőle.”