Óvodai csoportnapló – kötelező tanügyi dokumentum – elektronikus, igény szerinti példányszámban nyomtatható formátumban
Az óvodák által kötelezően használatos dokumentumok közül – megfelelve a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 4. sz. mellékletében megfogalmazott törvényi elvárásnak – ezúttal az óvodapedagógusok tervezési feladataihoz kívánunk hathatós segítséget nyújtani.
A nyomtatvány ellátón keresztül vagy néhány minősített óvodai nevelési programhoz kapcsolódva, illetve saját fejlesztés szerint ma már többféle csoportnapló közül válogathatnak az óvodák. Több éves belső fejlesztési folyamat egyik eredményeként juthatnak most az érdeklődő nevelőtestületek a MÓD-SZER-TÁR Kft. két szakmai partner óvodájának nevelőközössége által kifejlesztett csoportnaplóhoz. Mindkét intézmény nyitott szakmai napjain az intézménybe látogató kollégák évek óta folyamatosan „nagyon jól használhatónak”, és a „tervezőmunkát messzemenően támogatónak” ítélik a dokumentumot.
A nevelési célok és feladatok tervezése – összhangban az óvodai nevelés országos alapprogramjával, mely a kompetencia alapú nevelés elveire épül – kiválóan illeszthető bármely profilt felvállaló nevelési programokhoz is. A nevelés tervezésén és értékelésén túl tartalmaz aktuálisan az érvényes jogszabályi, statisztikai adatszolgáltatásokra építve minden olyan adatot és információt, melyek a csoportban dolgozó óvodapedagógusok és az óvodavezetők munkájához elengedhetetlenül szükségesek.
Bepillantás a Csoportnaplóba, részletes tartalomjegyzék:
Csoportnapló - Bepillantás a naplóba (53.1 KiB)
Az óvodai csoportnapló elektronikus változatának ára:
- 1 csoportos óvoda esetében 1.000 Ft.
- 2-3 csoportos óvoda esetében: 5.000 Ft.
- 4-8 csoportos óvoda esetében: 10.000 Ft.
- 9, vagy annál több csoportos óvoda esetében: 18.000 Ft
Megrendelő lap:
Csoportnapló - Megrendelő (33.0 KiB)
Megrendelése esetén:
Az e-mailen, vagy faxon visszaküldött Megrendelő lap alapján átutalásos számlát állítunk ki. A számla kiegyenlítését követő három munkanapon belül megrendelő lapon megadott e-mail címre megküldjük azonosítóját, mellyel a dokumentum letöltés után /http://www.mod-szer-tar.hu/letoltesek/ megnyitható, és az intézmény igényeinek megfelelő számban sokszorosítható.
Ajánljuk:
-
bármilyen óvodai nevelési programmal dolgozó óvodák számára
-
különösen a kompetencia alapú nevelést preferáló intézmények számára
-
a TÁMOP 3.1.4. pályázati projektben részt vett, vagy ezután pályázó intézmények nevelőközösségei számára
Kérdezzen, vagy írja le a véleményét! Válaszolunk...
Önnek bejelentkezve kell lennie a kérdezéshez vagy megjegyzés írásához.

